SOS Gyermekfalvak

400 gyereknek tud szerető, biztonságos otthont adni nevelőszülői családokban. Családmegerősítő programjukkal segítik a nehéz helyzetbe került szülőket, hogy megelőzzék a gyerekek kiemelését a családból.

Az SOS Gyermekfalvak 134 országban van jelen. Több mint 84 000 gyermek nevelkedik náluk világszerte, további 500 000 gyermeket és felnőttet segítenek programjainkkal.

A nevelőszülői családok Kecskeméten, Orosházán, Kőszegen és Budapesten, valamint a települések 60 kilométeres körzetében élnek az SOS ingatlanában vagy a nevelőszülő saját házában. Nevelőszülő és az SOS szakemberei, fejlesztőpedagógus, pszichológus közösen dolgoznak azon, hogy a gyerekek behozzák hátrányaikat és a továbbiakban kiegyensúlyozott gyermekkoruk legyen. A nevelőszülő a rábízott gyermekekkel sajátjaként törődik, gondoskodik testi-lelki szükségleteikről, megadja nekik ugyanazt, mint amit egy vér szerinti családban élő gyerek is megkap.

A fiatalok 18 éves kortól Ifjúsági Házba költözhetnek, ahol már lazább keretek között, de még mindig felügyelet mellett élnek. Az önállóság következő lépcsőfokában az alapítvány által fenntartott lakásba költözhetnek, ahol már önállóan gazdálkodva, nevelő nélkül, de még mindig az SOS szakembereinek mindennapi támogatásával élnek. Ez a felnőtté válás utolsó állomása. Céljuk, hogy a gyerekek fokozatosan tanulják meg az önállóságot és felkészülten lépjenek ki az életbe.

 

Az Intrum örömmel támogatja az SOS Gyermekfalvak munkáját.