Intrum fizetőképességi index

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen készítette el az Intrum fizetőképességi indexet, mely a magyar háztartások fizetőképességét mutatja meg.

Intrum Fizetőképességi Index

Az Intrum célja, hogy naprakész ismeretekkel bírjon a magyar lakosság és a vállalkozások gazdasági helyzetét illetően, ezen ismeretekkel is segítve a gazdasági szereplőket és a lakosságot, valamint hogy feltérképezze az azok fejlődésére ható tényezőket és anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásokat.

Minél magasabb az Intrum fizetőképességi index értéke, annál jobban képes a lakosság fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az Intrum fizetőképességi index szoros korrelációt mutat a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással és a bankrendszerben lévő hitel-nagyságokkal. Továbbá olyan változókkal is együtt mozog, mint a nettó átlagkereset, a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta és a bruttó hitelállomány nagysága – utóbbi kettővel ellentétes irányban. Ebből adódóan az index képes megragadni a gazdasági konjunktúrát, valamint a hitelvolumeneken keresztül a lakosság fizetőképességének javulását vagy romlását.

Először 2020 májusában elkészült az Intrum Regionális fizetőképességi indexe is, mely a hazai háztartások fizetőképességének változásait a 7 magyar régióra lebontva mutatja be.

Az Intrum fizetőképességi index eddig megjelent összegzései név és email cím megadása után érhetők el.


Az index elkészítéséhez főkomponens-analízis módszertanát használtuk fel, melyet az úgynevezett PCA adatredukciós módszertannal végeztünk. Az indexet négy kiemelt változó alkotja: az Intrum adatbázisából kinyert arányszám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a lakosság helyzetéről, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a magyar lakosság pénzügyi várakozásának előrejelzéséről, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai. A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2004 óta ISO minőségbiztosítási rendszert működtet. A minőségbiztosítási rendszer elemeként folyamatosan felülvizsgáljuk és auditáljuk a különböző projektjeinket.

2024 első negyedévétől kezdve módosításra került az Intrum index módszertanának bizonyos részei. A felhasznált adatbázisban szignifikáns változás történt, ami a főkomponens-analízis modell újra futtatásával járt. Ennek hatására bizonyos változók módosultak a modellben, valamint szakértői döntés alapján visszamenőleg alkalmaztuk az új eredményeket. Az Intrum index értéke így abszolút értékben változott, de a trendszerű mozgásai és értelmezése nem változtak.

“Ahhoz, hogy minél jobb megoldási javaslatokat kínáljunk ügyfeleink számára, elengedhetetlen, hogy ismerjük a magyar gazdaság aktuális helyzetét, jövőbeni kilátásait, a lakosság anyagi helyzetét, illetve várakozásait.”

Felfalusi Péter, vezérigazgató, Intrum Zrt

Letöltés

Regisztráció után lehetséges